NAPI HANGZÓ BIBLIA - 266. RÉSZ - Ézs 41,17-43,13; Ef 2,1-22; Zsolt 67,1-7; Péld 23,29-35

Ma már a Vigasztalások Könyvének mélységeiben merülünk el Ézsaiás könyvében, ami a negyvenedik fejezettől kezdődött el. A 41,1-től a 44,22-ig az Úr szolgája van a fókuszban. Isten itt egyúttal összehasonlítja magát más istenekkel, azaz a pogányok bálványaival, amelyek teljes mértékben hasznavehetetlennek bizonyulnak. Különösen nagy hangsúlyt helyez itt az Úr arra, hogy bemutassa: Ő tartja kezében a történelmet, Ő az aki akarata szerint kijelenti az eljövendő dolgokat és mesél a múltról. Erre azért is van szükség, mert a jövendölésben Izrael retteg és nincs reménye, de Isten biztosítja népét, hogy terve van vele és jövőben szolgálni fogja őt -- és ez a terv ahogy haladunk előre a Vigasztalások Könyvében, egyre jobban kibontakozik. Közben a zsoltárok és a dicséretek átvezetnek egyik prófétai szakaszból a másikba. A mai kezdő versünk, a 41,17 már e könyv harmadik prófétai képét bontja ki. Ez pedig egy szomjas Izraelt ábrázol a pusztaságban. Isten viszont jön és ígéretet tesz, hogy segít nekik és nem hagyja le őket. Ezután Isten tovább perel a nemzetekkel, de közben a népet vigasztalja és bemutatja az Úr szolgáját, aki nem más, mint a Messiás. A per lényege, hogy a bálványok egyáltalán nem képesek kijelenteni a jövőt Istennel szemben és semmilyen ráhatással nincsenek arra, sem pedig arra, hogy a múltat kifejtsék. Azonban felmerül a kérdés, hogy mivel az Úr Izrael Istene, törődik-e a többi nemzettel? A válasz a 42,1-től egy világos "igen", mert az Úr majdani szolgája elhozza az igazságosságot a nemzeteknek. Korábban figyelmeztette a népeket, hogy nézzék meg, hogy a bálványokat tisztelni mekkora ostobaság, most viszont arra figyelmeztet mindenkit, hogy nézzék az Ő szolgáját, aki kijelentést ad az Atyáról az egész világnak. Fontos megjegyeznünk, hogy itt is két szolgáról van szó: kibontakozik a Messiás-szolga a távoli jövőben és Círusz-szolga a közeli jövőben. Círusz volt az a perzsa király, aki visszaengedte a zsidókat a száműzetésből a hetven év letelte után. A mai újszövetségi rész bevezetés Pál levelének fő mondanivalójához. Először is úgy beszél a keresztényekről, mint hitetlenekről, arról az állapotról, mielőtt Isten megigazított volna minket. Az első hét vers a görög eredetiben egy mondat és három kulcsigét találunk benne: "megelevenített", "feltámasztott" és "ültetett". Mindez "velünk" történt "Krisztussal együtt." A lényeg mindebből, hogy Isten tehát életre keltett, feltámasztott és a mennybe ültetett fel a Krisztussal együtt. Ezt követően a kontrasztot látjuk Isten a hitetleneken lévő haragja és a hívőkön megnyugvó kegyelme között. Azonban ez a kegyelem és ez az új szellemi dimenzió nem azt jelenti, hogy mindannyinknak külön-külön kell továbbmennünk a maga útján. Sokkal inkább meg is kell osztanunk a többiekkel, amink van és az egységre kell törekednünk. Ennek és a többi börtönlevélnek is a lényege, hogy aktív közösségben kell lennünk azokkal, akik szintén a Krisztusban vannak. Az Úrban ez a közösség egyrészt a hívők, másrészt az Atya felé kell, hogy napi szinten, proaktívan megnyilvánuljon.