Ágnes - Tétova óda

Radnóti Miklós: Tétova óda „…Ágnes 2009-ben neki kezdett a Radnóti száz plusz egy című albumának, amire egyébként több, mint 4 évet készült, dalokat írt, a felvételeket pedig 17 hónapig készítették el a 17 dalhoz. Rengeteg hangszerrel készültek, sok munkába telt a tökéletes dupla lemezes album előkészítésére. 2011. februárjában pedig megjelent a várva várt dupla lemezes album, a Lélek aljából és a Rejtettelek….” https://starity.hu/sztarok/agnes-vanilla/ a Vers: Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kőben a megkövesült csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött s zizzenve röppenő kis álmokat vadász. És holnap az egészet újra kezdem, mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem, míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó. s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó. S még mindig nem tudom elmondani neked, mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom, óvó tekinteted érzem kezem felett. Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom. Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, - mit mondjak még? a tárgyak összenéznek s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon és csöppje hull a méznek s mint színarany golyó ragyog a teritőn, s magától csendül egy üres vizespohár. Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm, hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár. És holnap az egészet újra kezdem, mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó. s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó. Az álom hullongó sötétje meg-megérint, elszáll, majd visszatér a homlokodra, álmos szemed búcsúzva még felém int, hajad kibomlik, szétterül lobogva, s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben. Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág, de benned alszom én is, nem vagy más világ. S idáig hallom én, hogy változik a sok rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben. Az egészet újra kezdem, mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó. s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem míg csont marad belőlem.